2009. december 11., péntek

Blog

Mivel jelenleg nem tudok mit íri, mert semmi sem történt olyasmi, ami közölhető. Így kitaláltam, hogy leírom kedvenc ANIMEM szereplőit és történetét.

SAILOR MOON

A karektereket egy japán hölgy Takeuchi Naoko találta ki.
1967. március 15.-én született Kofu városában. Már gyermekkorában is rajongott a mangák iránt. A Sailor Moon kitalálásáért több díjat is magának tudhat.
A sorozat tipikus bűvös erővel rendelkező fiatal lánykákról szóló történet.
A népszerű mangából készült anime és élőszereplős TV sorozat, valamint musical feldolgozás is.
A manga eredetileg a Nakayoshi magazinban futott 1992-1997 között, míg a rövid történetek a Run Run magazoinban jelentek meg.
Tudni kell azt is, hogy a Sailor Moont egy hasonló manga előzte meg, ami úgyszintén Naoko írt. Ez a Code name wa Sailor V. Ebben is egy ugyanolyan matrózruhás lány menti meg a védtelen embereket a gonosztól. Ez a karakter a Sailor Moonban is megjelenik, ő Aino Minako azaz Sailor Venus.

Story:
A soroza Usagi Tsukinóról és barátnőiről szól, akik egymás után ébrednek rá, hogy különleges képességgel rendelkeznek, melynek köszönhetően harcosokká tudnak változni, és fel tudják venni a harcot a gonosz teremtmények ellen. Az erejük a Naprendszer bolygóitól származik. A nevük is innen eredeztethető: Sailor Moon, Sailor Mercury, Sailor Mars, Sailor Pluto, Sailor Venus, Sailor Uranus, Sailor Neptune, Sailor Pluto, Sailor Saturn.

A főszereplők megtudják, hogy sok ezer éve ők a Holdon éltek a Hold királyságában és Sailor Moon a Hold királynőjének egyetlen lánya volt, aki beleszeretett a Föld hercegébe. Majd Sötétség Birodalma elpusztította a Hold királyságot, és vele együtt a harcosokat, valamint a Föld hercegét is. Serenity hercegnő anyja életét feláldozva megmentette őket, és elküldte őket a Földre napjainkba. A sorozat ott kezdődik, hogy a Sötétség Birodalma újra színre lép. Sok harc és rengeteg szenvedés után pedig a Hold hercegnője és a Föld hercege végül egymásra talál, és szerelmük beteljesedik.

A főhősnő(ke)t különböző tárgyak segítik abban, hogy alakot váltva harcoljon a gonosz erőivel szemben. A címszereplő ezeket általában a sailor fuku-ja ( széráfuku, szó szerint: tengerészruha, a japán iskolák egyenruhája) szalagcsokrán hordja. A 2. évadtól a sorozat egyik fontos eleme, egy misztikus ékkő, az Ezüst kristály is a brossba kerül, mely innentől itt is marad.

(Megpróbálom napról napra bemutatni a szereplőket, így izgisebb )

Usagi Tsukino:

A sorozat címszereplője. (Az angol verzióban Serena, a mangában és magyarul -becézve- Bunny). Usagi egy bolondos iskoláslány, a tanulmányaival nem nagyon törődik a szükségeseken túl, a jegyei katasztrofálisak, mégis ő képes átváltozni Sailor Moon-ná (a magyar fordításban "Holdtündér"), hogy harcoljon a gonosz ellen. Az animéban sokkal gyermetegebb és éretlenebb, mint a manga-verzióban. A történet kezdetén mindössze 14 éves; ez az egyik oka annak, hogy az első széria legvégéig szinte semmi személyiség-fejlődést nem tapasztalunk nála. Harcosi képességei igazából nincsenek kihatással hétköznapi életére, mert a kristály gyakorlatilag mindenhatóvá teszi.

Születésnapja: június 30.

Csillagjegye: rák

Kora (megközelítőleg): 14-16 év

Vércsoportja: O

Kedvenc étele: süti minden mennyiségben

Kedvenc színe (i): a fehér és a rózsaszín

Kedvenc tantárgya: háztartástan

Legkevésbé kedvelt tantárgya: matek

Drágaköve: gyémánt

Álma: saját család Dariennel


Alakjai:
Sailor Moon


Princess Serenity:


Super Sailor Moon


Eternal Sailor Moon


Neo-Queen Serenity


2009. december 1., kedd

Új raszta, meg mi egyéb

1-ször is: ki kellett venni a biohazardos fülbevalóm, amiből már a biohazard kövem kiesett.
Másodszor:
2009. november 26-án, azaz multhét csütörtökön voltam Ivy-nél a rasztáim ügyében.
07:30-kor indultunk Győrből IC-s vonaton Budapestre. De nem volt ám zökkenő mentes. Főleg, hogy 1 órát köröztünk Győrben, míg találtunk egy NEM fizetős parkolót, persze miért is ne egy tömb ház előtt. Szóval parkoló meg volt, egész idő alatt azon meregtünk, hogy jutunk haza, ha ellopják. Szerencsére sértetlen volt a kocsi.
Na szóval, megvettünk a jegyünket és go a vonatra. Szerencsére időben elindult így 09:00 órára már Budapesten voltunk. Jó, irány a metró, de persze először WC-t kellett keresni. Megtaláltuk a WC-t, 100 Ft volt, szerencsére annyi még volt nálam, hogy 2 kifizessek. Szóval kellett keresni egy automatát, mert ugyebár miért is lenne a keletinél egy rohadt váltó? Kivettünk 5 000 Ft-t és go venni metróra jegyet. Az is meg volt. Életemben először voltam metrón (mert hát ide haza nincs, és ha pesten voltam, akkor álltalában sulitól). Egész jó volt, meg találtuk. A Batthyány Térre kellett menni, szóval Keletitől az 5-ik megálló. Mivel nem volt pontos címem Ivyhez, másfél órát vártunk a téren, míg felhívott. Szerencsére utánna egyből megtaláltuk, hogy hol lakik.
Én szemszögemből nagyon aranyos és kedves csaj. Jókat lehet vele dumálni. Nah szóval, elmentünk hozzá, és elkezdőthetett a befonás. Érdemes volt végig ülni a befonást, mert nagyon jó, és nagyon szép lett a vadonatúj műrasztám. Bisztos, hogy hozzá fogok járni! Bár itt-ott Szidurihoz is beugrok egy-két raszta tincsért a piros-feketémhez.
Íme a rasztám, még mielőtt befonta volna Ivy:

Színek: Fekete - Diszkópink - Ezüstlila - Neonlila
Bár Ivy azt mondta, hogy a neonlila ez valami újfajta, szóval ha UV fény alatt járok (ami erősebb és nagyobb, mint az UV tollam) akkor írjam meg neki, hogy világít e.
Nah és így néz ki a fejemen:


Szóval, csütörtökön meg lett a raszta, pénteken már viszont szalagavatóra készülődhettem. Bár semmi kedvem nem volt hozzá, végülis az eredmény az lett, hogy én néztem ki úgy, mint egy PROM QUEEN!
Egyszerűen gyönyörű volt a ruhám, soha senkinek nem lesz olyan, mivel én terveztem (bár kölcsönzőből volt, de Gabinéninek még nem volt olyan ruhája, így tehát az én tervem alapján csinálta meg!). Bár geisha ruhát szerettem volna, édesanyám azt nem engedte. De istenem, 19 vagyok én döntöm el, hogy mit viselnék. De sebaj, mesés volt a ruhám, és alap, hogy FEKETE. 3 részes volt a szoknyám: merevített alsószoknya, szoknya és a szoknyám egy igen fontos díszítése.
15:00-ra kellett mennem kozmetikushoz. Szépen kifestett, bár a szemöldökömmel nem volt hajlandó semmit sem csinálni. Így azt én rajzoltam ki otthon.
17:30-ra már Nyárasdon (Topoľníki) kellett lennem, szóval 16:30-kor anyám segítségével felvettem a ruhámat, utánna jött a cipő, aminek 2 centis talpa volt és kb olyan 14-15 centis sarka.
Oké, jött a barátom, és indultunk is. Annyira szarul éreztem magam az egészen, hogy a kancsótörést már nem vártam meg. Még táncolni sem táncoltam.
Szombaton meg igen pocsék nap volt, főleg az este. Majdnem meghalt egy idős férfi, persze a mentősök meg nem akartak kijönni. Végül is kijöttek, de nagyn bunkó állatok voltak.
Vasárnap meg szétuntam az agyam. Este fele viszont egyik ismerősünkhöz mentünk. Csinált rólam pár "modell" képet. Szóval ha meg lesznek biztos felteszem valahova őket.
Természetesen a szalagavatómról is hozok pár képet.
Mára ennyi, nem szeretek regényt írni!

2009. november 21., szombat

Pár dolog (PC Games, Raszta késés, Szalagavató)

Ma már 21-e van. Nem rég, vagyis 2009 November 16.-án kiadták a The Sims3 World Adventures-t. Hát igen, már csak megkéne szerezni a kiegészítőt, csak nem tudom, hogy honnét. Engem már furdal a kiváncsiság, milyen lehet e kiegészítő.
Xbox 360-ra és Playstation 3-ra tegnaptól már a rajongóg a számítógepes szaküzletekben vagy PC Games üzletekben megvásárolhatják az ASSASSIN'S CREED 2! Már biztos a netről is lelehet tölteni.

A mai napon ezeket játékokat PC-re (vagy éppen konzolra) vásárolhatják meg a gamerek!:
'09. 11. 21. King's Bounty: Armored Princess
'09. 11. 21. Mount & Blade: Fire and Sword
'09. 11. 21. Strength & Honour II

RASZTA

Csütörtökön kaptam egy mail-t, amiben az állt, hogy sajnos át kellett rakatni a befonást nov. 19-ről 25-re, mert lebetegedett. Nem is annyira gond, mert péntekre kéne amúgy is :) Már alig várom, hogy készen legyen. Biztos szép lesz, mert nagyon sokan dícsérik a csajt, akitől most rendeltem. Szóval szerdán megyünk Pestre a befonásra. Amint meg lesz közlök képet is, de a nyári rasztámról is.


SZALAGAVATÓ

Már tudjuk, hogy hol és mikor lesz. 26-án megyünk élesben próbálni, hogy minden rendben mennyen a szalagavatón, és hogy ne égjenek le az osztálytársaim. Én személy szerint nem mennék, mert nem éneklek velük, még a műsorban sem leszek benne. Szóval nem értem, miért kell mennünk, hisz 27-én is, mielőtt kezdődne elpróbáljuk, így is másfél órával korábban oda kell mennünk.
Nekem főleg nem a próbára, hanem arra kell most koncentrálnom, hogy meglegyen a ruhám, és hogy találjak egy kozmetikust aki megcsinálja a sminket. Anyám nem engedi, ő azt szeretné, hogy a nővérem fessen ki, de nem akarok megint beesett szemeket. Feketére szeretném festeni a szemem, mert még is fekete-ezüst ruhához az menne és NEM barna. Meg amúgy is fodrászhoz nem megyek, mert nekem nenyújjon senki sem az új rasztámhoz majd, a körmeimet meg a nővérem csinálja. Így is úgy néz ki, hogy a körmöm hétfőn már meg lesz csinálva, hogy szokjam a nagy és hegyes körmöket.
Meg anyám az új pasiját akarja elhozni, aminek nem örülök, mivel benyal anyámnak, és engem szekál folyamatosan, de hisz nem is ismerem! Inkább vinnék valami más barátomat is, vagy apám feleségét, mert ismerem, de nem tudná hova tenni a mostoha öcsémet. Egyedül meg nem lehet hagyni, mert képes kinyírni a macskákat!

Ennyit mára, buli lesz úgy is, arról is írok valamit, meg megpróbálok képeket hozni róla.

2009. november 13., péntek

Még egy PC-s játék hír, RÖVIDEN!

November 17-én kiadják a Left for Dead 2-t. Hát nem tudom mi történt a kiadókkal, mivel pontosan 1 éve adták ki az első részt. :) Nem mindha játszanék vele, de azért kiváncsi vagyok, hogy milyen lesz a 2-es. Aki játszott vele, biztos nagyon várja már a második részt. Amilyen videókat láttam róla, hááát egész jó lesz. Imádom a ZOMBIKAT! Bár inkább mással szeretek játszani.



Én szívem szerint már nem tudom mi lesz a Tomb Raider-el, mivel biztos mindenki hallotta a hírt, hogy az EIDOS-t felvásárolták. Remélem nem lesz beszüntetve, mert szó szerint szerelmes vagyok Lara Croftba. Virtuálus nő létére egy sex istennő. Nekem ő a példaképem. Bár amiket lehet hallani, állítólag 1012-ra terveznek egy új részt, de még kitudja mi lesz belőle. Én nagyon szeretném, ha készítenének még jó párat belle! Ha meg nem lesz belőle semmi, akkor tiltakozni fogok a beszüntetése miatt. x)

2009. november 12., csütörtök

Jön a The Sims 3 első kiegészítője...

...és nagy sajnálatomra csúszik az Assassin's Creed 2 kiadása PC-re!

Hát igen, ki hitte volna, hogy ennyit kell várni a
The Sims 3 World Adventures kiadásáre. De itt van, pontosan előre hozták a kiadását, mint november 27, így tehát 16-ra tették a végleges kiadást. Sok mindent igértek, hogy bele tesznek. Amint már azt tudjuk 3 helyet raktak bele, ami a valós világban is létezik, nem úgy mint a The Sims 2 Bon Voyage-ba. Tehát a helyek, amik szerepet kaptak benne: az első emberi civilizáció, ami a 3-ik évezredben keletkezett Egyiptom, a romantikus Franciaország, és a rizsről, a selyemről híres Kína.


Nagy szomorúságomra viszont késik az
Assassin's Creed 2 kiadása. Nem tudom miért döntött így az Ubisoft, de nem tették jól az biztos.
A történet nem ott folytatódik, ahol az első abba maradt. A 2-es rész 1476-ba vezet vissza minket a reneszánsz Velencébe. A főhős, Ezio egy assassin. Aki nem tudja, kik voltak azok az assassinok, azoknak ajánlom, hogy nézzen utánnuk!
Hadjuk a történetet. De télleg nem értem, miért kellett a PC verzió kiadását csúsztatni. A kiadást 2010 márciusára tették. A konzolosok örülhetnek, mivel nekik PS3-ra és XBOX 360-ra 2009. november 11-én adják ki.


2009. október 27., kedd

.....

Eldöntöttem, hogy ha kell valakinek valami ruha, akkor megtervezem, de akár megvarrom! Mert hát még is csak tervező vagyok. Bár amilyen a suli, nem merném ezt mondani. Viszont jövőre indulok az amatőr divattervezők versenyén, extrém kategoriában. Nem szeretem a kispicsás ruhákat, amik, pl Mayo Chix. Nem mondom, hogy csak szar ruháik vannak, de azért amiket mostanában terveznek! Amik régen voltak sokkal merészebbek voltak, és nem olvadtak be az aktuális divatba, DE MOST?! Nem baj. Fel dobok pár tervemet, akinek tetszik az írjon MSN-n, akinek meg nincs meg, SZÍVÁS!



Meg itt van néhány rajzom, amit képről rajzoltam, de nem úgy hogy rátettem a képre és másoltam. Mert hát a monitoron vagy túl kicsi lett volna vagy túl nagy. Meg amúgy sem szeretek kupérozni. Meg álltalában fejből rajzolok valami (mint a második rajzot).



Jelenleg meg a lehendő tetoválásaimat tervezrem: Felemás szárnyak (vagy egy holló), patkány.
Mára ennyit, holnap jövök valami érdekessel, már ha lesz -.-
És igyekszek képet hozni a nyári rasztámról.

2009. október 25., vasárnap

Hétvége

Ez is meg volt.
Pénteken is, mint minden nap jött értem a párom. Pénteken kiültünk Vendelbe kicsit, hogy ne unatkozzunk. Minden szép és jó, csak ne tartaná ott minden diszkós idióta a születésnapját. Kérem szépen, az egy KOCSMA! :S Na jól van se baj, úgysem voltunk kint sokáig. Másnap viszont huhuuuu, moziba mentünk. Szokás szerint én 9 után fent vagyok, és vagy a notebook elé vagy éppen tévézni megyek + elfogyaszatni a reggelimet. Miután mindenki fenn volt, akkor döntöttük el, hogy mi moziba megyünk, és akkor másnap nézünk ki a SLOVAKIARING-re. 14:00-kor felhívtuk egyik barátunkat hogy nincs e a kedve, meg a barátnőjének moziba menni, és természetesen igen volt a válasz. 17:00-kor elindultunk, hogy oda érjünk a 17:45-i vetítésre, de az a hülye korforgalom Győrben! Így úgy döntöttünk, hogy megvesszük a jegyeket a 20:00-as vetítésre, és addig körülnézünk a Plázában. Persze csak az Alexandra könyvesboltig jutottunk el, mert az a legizgalmassabb üzlet az egész Plázában. Utánna elmentünk a McDonald's-ba, sajtburgert enni. Már izgatottak voltunk a film végett. 19:50-kor már mink is meg vettünk a rágcsálni valókat meg a kólákat. Nagy meglepetésemre, most egyetlen egy film reklámját sem tették bele + még a TV2 sem reklámozták. xD Na mindegy,. Amire mi bementünk, az nem volt már mint a CIRQUE DE FREAK! Imádom Darren Shan-t, bár eddig még csak a démonos könyveivel jutottam, de elkezdem olvasni a vámpíros könyveit is. Eszméletlen jó film volt. Bár az első 3 kötet helyett majdnem minden részből van benne valami.
























Annyira tetszett a film, bár voltak olyan idióták is, akik azt hitték, hogy horror film. Kérem szépen Darren Shan rémisztő regényeket ír a fiatalaloknak!

Pár név, akik fontosak a filmből:
Chris Massoglia - Darren Shan
Josh Hutcherson - Steve
John C. Reilly - Larten Crepsley
Jessica Carlson - Rebecca
Salma Hayek - Madame Truska
Patrick Fugit - Evra the Snake Boy
Ray Stevenson - Murlaugh
Michael Cerveris - Mr. Tiny

és stb...
A filmről ennyit. Ajánlom mindenkinek a figyelmébe, mert tényleg nagyon ritka a jó film.

Vasánap is unalmas volt, de azokat a részeket kihagyom. Olyan 14:30-kor indultunk el a SLOVAKIARING-hez. 2 éve még csak tervben volt és kevesebb, mint 2 év alatt fel is húzták. Bár csak egy tribün van, de azért még dolgoznak rajta. Akit érdekel, itt a linkje: http://www.slovakiaring.sk/
Tegnap éppen DUCATI motrok
voltak, és én nagy DUCATIs vagyok. Szép motrok. Éretséginek vége lesz én munkát keresek majd rögtön és elkezdek gyűjteni és leteszem a jogsit rá x)

Végre láttam a SLOVAKIRING-et is Nem voltunk 2 óránál tovább, mert azért kicsit untatott már mineket, meg amúgy is a versenyről lemaradtunk.
Jöjjön a térkép és a végleges terv:


















Egyszer így fog kinézni;













Ez a térkép.



Miután hazamentünk, megnéztünk a Derült égből vasírtot (CLOUDY WITH A CHANCE OF MEATBALLS). Igaz mozi felvétel volt ugyan, DE jóminőségű felvétel, még a hang sem volt torz, azt az egyet leszámítva, hogy nem pont középen ülhetett az illető.




















De ez melett még meg van már az UP is, azaz FEL. Remélem jó mese. Nem sokára meg mozikban egy-két jó film, pl.: 2012. Van még amit kinéztem magamnak, az a VAKÍTÓ FEHÉRSÉG.


Pont a Verdákat is megtudtuk még nézni x) Az egy jó mese. Én nem szégyenlem, hogy mesét is tudok nézni, mert ha szomorú vagyok, akkor csak beteszek egy mesét, és már kezd jobb kedvem lenni. Leszámítva az Oroszlán királyt meg a Szépség és a Szörnyeteget. xP



Mára bezár a bazár. Amint történik valami izgalmas írok ide úgy is.

2009. október 22., csütörtök

Utálom a 4.D-t

Mostantól végleg leszarom az osztályom. Közösen elkészítünk valamit, erre 2 percre eltűnök és megcsinálják nélkülem! Hát mostantól nem így lesz. Szalagavatóra is külön asztalt fogok kérni magamnak, mivel nem vagyok hajlandó velük egy asztalnál ülni. Undorító kis mocskok! Ha el is olvassák a blogom azt is leszarom. Úgy is utáltak eddig is, mert nem ribanc vagyok, aki minden faszt a szájába vesz. Ha ez a bajuk, akkor jó! Meg nem azzal dicsekszem, hogy "jaj tegnap elvesztettem a szüzességemet" meg én nem puszcsizok, meg nem tancsizok. Én tudok rendesen is beszélni, én TANULOK meg nem csizek minden szó végén.

Mind1, ez van, nem voltak barátaim, nincsenek is, meg nem is lesznek. Én elvagyok saját magammal is, mivel a tanulás, az olvasás fontosabb dolog, mint a vihogás.

2009. október 21., szerda

Koncert!

Nah ahogy igértem, pár koncert infó:



















És akit érdekel, egy kis Rómeó Vérzik turné!





































Ma még feljövök, úgy is estéig történik velem valmai érdekes, ahogy ismerem magam.

2009. október 20., kedd

Reggel

Hoztam egy képet az osztályomról, de engem senki se keressen rajta :D Szeretem őket, bár soha nem zökkenő mentes a kapcsolatom velük. xP













Hogy tisztában legyetek miért is, tessék egy kép a fekete báránykáról, vagyis rólam:



















Ezen a képen még a régi rasztám van, de nem sokára lesz új is, meg hozok arról képet, amit barátnőm művelt velem. Meg egy divatbemutatón készül rólam a kép, amit mi szerveztünk!

Még valami, délutánra összegyűjtöm a koncert infókat!

Megtaláltam a lyric-eket :D + Egy kép, amit régen barátnőmnek készítettem :)




















Kezdem a képpel, én fontam be neki :)

Nah nem is kellett sokat keresnem. :) Bemásolom csak az, ami nekem nagyon tetszik. Meg persze, amit reggel elkezdtem gyakorolni. Ha lesz egy kis időm, akkor vissza térek majd rá, és lefordítom :)

“Pussy”

Too big, too small,
size does matter, after all.
Zu groß, zu klein,
er könnte etwas größer sein.
Mercedes Benz und Autobahn,
alleine in das Ausland fahren
Reise Reise, Fahrvergnügen
ich will nur Spaß, mich nicht verlieben.

Just a little bit...
Just a little bitch...

You've got a pussy
I have a dick ahh
so what's the problem?
let's do it quick!
So take me now
before it's too late
life is too short, I can't wait!
Take me now! Oh, don't you see?
I can't get laid in Germany!

Too short, to tall
it doesn't matter, one size fits all,
zu groß, zu klein,
der Schlagbaum sollte oben sein!

Schönes Fräulein, Lust auf mehr?
Blitzkrieg mit dem Fleischgewehr!
Schnaps im Kopf, du holde Braut,
steck Bratwurst in das Sauerkraut.

Just a little bit...
Be my little bitch...

You've got a pussy
I have a dick ahh
so what's the problem
let's do it quick!
So take me now
before it's too late
life is too short
so i can't wait!
Take me now oh don't you see?
I can't get laid in Germany!

Germany! Germany


Ahhoz képest, hogy Angolul tanulok már alapiskola 1. osztályától, a német is jól megy :)

Holnap KONCERT infókal jelentkezem! :)

Egy-két fontos dolog


















Nah úgy döntöttem, hogy aki még nem lenne tisztában az új Rammstein album playlist-ével, azoknak leírom. Szerintem egész jóra sikeredett. Megérte éveket várni rá :) Előre szólok, hogy nekem bónusz disc-el van!

Az album címe: Liebe Ist Für Alle Da


Playlist:
01 Rammstein - Rammlied
02 Rammstein - Ich Tu Dir Weh
03 Rammstein - Waidmanns Heil
04 Rammstein - Haifisch
05 Rammstein - B''''''''
06 Rammstein - Frühling In Paris
07 Rammstein - Wiener Blut
08 Rammstein - Pussy
09 Rammstein - Liebe Ist Für Alle Da
10 Rammstein - Mehr
11 Rammstein - Roter Sand
12 Rammstein - Führe Mich
13 Rammstein - Donaukinder
14 Rammstein - Halt
15 Rammstein - Roter Sand [Orchestral Version]
16 Rammstein - Liese


Egyépként ha valaki nem lenne tisztában a banda stílusával, annak elárulom, hogy INDUSTRIAL METAL-t játszanak.

Amint találok dalszövegeket, közzé teszem azokat is.

Másik dolog: 2009. Október 22-én, azaz most csütörtökön végre mozikban Darren Shan Vámpírköteteiből az első mozi, ami az első 3 kötetet tartalmazza: Cirque du Freak, The Vampire's Assistant és Tunnels of Blood (Rémségek Cirkusza, A vámpír inasa és A vérszipoly)

2009. október 19., hétfő

Reggel.


Jó reggelt mindenkinek!
Ma elkezdtem még egyet, ide jönnek majd egy-két olyan dolog, amit máshova nem írok majd xD.

Kezdjük a reggelt, egy kis Rammstein számmal:









Weisses Fleisch lyrics


Du auf dem Schulhof
ich zum Toten bereit
und keiner hier weiss
von meiner Einsamkeit

Rote Striemen auf weisser Haut
ich tu dir weh
und du jammerst laut

Jetzt hast du Angst und ich bin soweit
mein schwarzes Blut versaut dir das Kleid
Dein weisses Fleisch erregt mich so
ich bin doch nur ein Gigolo
dein weisses Fleisch erleuchtet mich

Mein schwarzes Blut und dein weisses Fleisch
ich werd immer geiler von deinem Gekreisch
der Angstschweiss da auf deiner weissen Stirn
hagelt in mein krankes Gehirn

Dein weisses Fleisch erregt mich so
ich bin doch nur ein Gigolo
mein Vater war genau wie ich
dein weisses Fleisch erleuchtet mich

Jetzt hast du Angst und ich bin soweit
mein krankes Dasein nach Erlosung schreit
dein weisses Fleisch wird mein Schafott
in meinem Himmel gibt es keinen Gott

Dein weisses Fleisch erregt mich so
ich bin doch nur ein Gigolo
dein weisses Fleisch erleuchtet mich
mein Vater war genau wie ich
dein weisses Fleisch erregt mich so
ich bin ein trauriger Gigolo
dein weisses Fleisch erleuchtet mich


:)

És végre nekem is meg van az új RAMMSTEIN album :)
Az újalbum címe: Liebe Ist Für Alle Da

Tegnap meg annyira unatkoztam, hogy a (szar) telefonommal kivideóztam a cutscene-ket :D


Kicsit szar a minőség, de majd egyszer megpróbálom felvenni rendesen a walkthrough-t is :)